Pár hete jegyeztem el Diát, de az esküvőig még legalább egy év hátra van. Ő persze már nem bír magával, és már most elkezdett készülni rá.
Nem rég találkozott valakivel, akinek az az egyik munkája, hogy az esküvői eseményekről videofelvételeket készít. Dia azt mondta, hogy nagyon megbízható és korrekt embernek tűnt, így szinte biztos, hogy ő fogja majd filmezni az esküvőnket.
A jövendőbelimet leginkább a korábbi munkái győzték meg, amiket bemutatott neki. Ezek kivétel nélkül príma esküvői filmek voltak, így Diát sikerült meggyőznie.
Egy valami zavarta azonban: úgy érezte, hogy ő nem fog majd olyan szépen mutatni majd a felvételeken, mint a korábbi menyasszonyok, mert mindig is volt egy kis gondja magával.
Én persze hiába győzködtem arról, hogy Ő számomra tökéletes, hajthatatlan volt. Azt mondta, ő is szeretne olyan gyönyörű lenni, mint a filmekben látott többi ara. Végül megértettem a dolgot, azonban arról fogalmam sem volt még, hogy hogyan lehetne erre megoldást találni.
Diána azonban feltalálta magát és megkereste magának a lehető legjobb plasztikai sebészetet, melynek a vezetője Dr. Kelemen Ottó. A vezetőnek a személye, szakértelme és elhivatottsága nagyban segítette meghozni ezt a komoly döntést.
Egy olyan plasztikai sebészről beszélünk, aki már rendkívül régen ezen a pályán van, és a hatalmas tapasztalata mellett folyamatosan képzi magát. A végzettségeivel kapcsolatban bárki megtalálja az információt plasztika.info.hu weboldalon. Itt láthatjuk azt, hogy az orvosi végzettségét jelentős hazai intézetekben szerezte meg, ami már önmagában az arra enged következtetni, hogy abszolút megbízható kezek közé kerülnek itt a páciensek.
Az orvos és a páciens közti bizalom a plasztikai beavatkozások tekintetében is elengedhetetlen. Az emberek számára sok esetben nehéz döntést hozni ezzel kapcsolatban, de Dr. Kelemen Ottó segíteni fog abban, hogy a legjobb megoldásokat válasszuk.
Dia jelentkezett egy konzultációra, amire Pécsen került sor, mert az közelebb van hozzánk, mint Budapest. Diána egy szemhéjplasztikát szeretett volna elvégeztetnie magán, de fogalma sem volt arról, hogy egy ilyen műtétnek mi is a menete. Pontosan erre lett kitalálva a műtét előtti konzultáció, ahol részleteiben is átbeszélték, hogy hogyan is fog ez az egész zajlani.
A beszélgetésen kívül felmérték a menyasszonyom állapotát is, ami mindenre kitért, ami fontos. Feltérképezték a szemhéjak problémáját, és elmagyarázták neki, hogy ezeket milyen módszerekkel lehet kijavítani. Miközben az orvos elmagyarázta a dolgokat, Diánának végig egy tükör segítségével mutatta meg a várható eredményt.
Dia úgy döntött, hogy belevág ebbe a műtétbe, mert a konzultáció során teljessé vált a meggyőződése, hogy a lehető legjobb helyen jár.
A műtét helyi érzéstelenítéssel történt, így az operációból nem lehetett érezni semmit. Ezt Lidocain segítségével sikerült elérni, amihez vérzéscsillapítót is hozzá adtak. A következő lépésben történt meg a nem kívánt bőrrészeknek a kivágása, melyet előre kijelöltek a szemhéjon. A metszés olyan helyeken történt, hogy a begyógyult seb később ne legyen látható. Ezt követően némi zsírt is el kellett távolítani, illetve a mimikai izmokon is végre kellett hajtani egy kisebb módosítást. Diára két órás megfigyelés várt a műtét után, és mivel panaszmentes volt, utána elkísérhettem haza.
Dr. Kelemen Ottónak köszönhetően a menyasszonyomnak végre nem volt többé problémája a külsejével. Élete legjobb döntése volt, hogy Őt bízta meg ezzel a plasztikai beavatkozással. Számomra is hatalmas örömet jelent, hogy láthatom a boldogságát.