Már fiatal koromban is érdekelt a videózás. Az első szárnypróbálgatásaim után hamar ez vált a hobbimmá, majd később felnőttként a mellékállásommá is. Elsősorban esküvői videókat szoktam készíteni. Az alkalom előtt általában mindig tartunk egy rövid átbeszélést a menyasszonnyal és a vőlegénnyel arról, hogy egészen pontosan milyen elképzeléseik vannak a filmmel kapcsolatban. Át kell beszélni, hogy kiket és mit videózzak elsődlegesen.
A jövendőbeli feleség előállt egy elsőre elég furcsa kéréssel a számomra. Az arcbőre mostanság nagyon kiszáradt és kicsit el is sebesedett, ezért arra kért, hogy a videókat valahogy úgy készítsem el, hogy ez ne látszódjon annyira. Nagyon megsajnáltam, nem helyén való, hogy egy nőnek ilyen problémái legyenek életének egyik legszebb napján. Mivel még volt pár hét az esküvőig, ezért ajánlottam egy másik megoldást.
Ismerek egy olyan patikát, ahonnan többek között olyan készítmények is beszerezhetőek, melyek pont az ő problémájára lettek kitalálva. A patika helyileg ugyan messze van tőlünk, de online is van lehetőség rendelni az internetes oldalukon keresztül.
A Prevenció Patika honlapjára fellépve egy kellemes designnal és átláthatósággal fogunk találkozni. A termékek rendszerezése nagyon logikusan lett kialakítva, ennek köszönhetően egyszerűen meg fogjuk találni azt, amire éppen szükségünk van.
A menyasszony esetén nyilván a szépségápolás alá tartozó termékek voltak az érdekesek. Ebben a kategóriában rengeteg lehetőség közül lehet választani, melyek további részekre vannak bontva. Például vannak ajakápolók, kézápolók és arcápolók is, de ez a felsorolás közel sem teljes, így a legjobb, ha erről magunk győződünk meg a Prevenció Patika weboldalán.
A kuncsaftom talált is egy tökéletes arckrémet a problémájára. Ez egy olyan bőrkondicionáló készítmény, ami hidegen sajtolt olívaolajat tartalmaz, de található benne E és A vitamin is. Tökéletes választás jelent ez a produktum azok számára, akik komoly bőrszárazsággal küzdenek. A lány boldogan mesélte nekem később, hogy már pár napos használat után is érezte, hogy a bőre egyre puhábbá és selymesebbé válik. Ez a krémben található hatóanyagoknak köszönhető, ugyanis ezek sejtszinten segítik az arcbőrünk regenerálódását.
Ezen kívül rendelt innen egy arclemosót is, ugyanis arra gyanakodott, hogy az eddig használt terméke miatt száradt ki a bőre. Amit viszont itt talált, megelőzi az arcbőr kiszáradását, ugyanakkor a sminkeket is kiválóan lemossa az arcról. Nem csak a sminket távolítja el, de a különböző szennyeződéseknek és az elhalt hámsejteknek is búcsút inthetünk a használatával. Erről a termékről szintén nagyon lelkesen mesélt nekem.
A Prevenció Patika termékei jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a lány arcbőre csodálatosan tiszta és puha legyen. Ráadásul a termékeket kényelmesen, az interneten is meg tudta rendelni. A megvásárolt készítményeket egy futárszolgálaton keresztül kapta meg, pár napon belül, tökéletes állapotban.